Von Kvang Sza

Eredeti Fény Zen Közösség és Templom

Novemberi zen tábor, 2018

Dátum: 
2018. november 8. 17:00 - 2018. november 11. 13:00

Novemberi zen tábor, 2018. november 8. és 11. között, Dok Hae Szunim vezetésével.

A hétvégi zen táborokat azért hoztuk létre, hogy kevésbé formális körülmények között a szangha tagjai jobban megismerhessék a zent -- és egymást. A zen elvonulások szabályrendszere szükségszerűen szoros, a zen táboroké lazább. A részleteket lásd az alábbi táblázatban.

Zen tábor és zen elvonulás: azonos vagy különböző?

Az esemény önköltsége (a 3 teljes napra ) 18,000 Ft.
A jelentkezés visszaigazolásakor kérünk, utalj át ebből 10,000 Ft előleget a Közösség bankszámlájára. Amennyiben külföldi számláról kellene utalnod, a teljes önköltséget rendezheted a helyszínen.

A részvétel csak teljes időre lehetséges. Természetesen azt megelőzően is lehet érkezni, illetve azután távozni.

A jelentkezés a október 7-től elérhető űrlap beküldésével lehetséges, beküldésének sikerességét egy azonnali automatikus email jelzi. Ezt követően mindenkivel személyes kapcsolatot veszünk fel a részvétel elfogadását, valamint az érkezés és távozás javasolt időpontját illetően, hogy minimálisra csökkenthessük a mozgást az elvonulás ideje alatt. A beküldés sikertelensége vagy a személyes válasz elmaradása esetén kérjük, vegyétek fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeinkenKérjük, az eseményen való részvétel nyugtázásáig ne vásároljatok menetjegyet. 

A hely megközelítése autóval vagy gyalogosan itt található.
A busszal érkezőknek Esztergom Autóbuszállomástól vagy Búbánatvölgy megállóhelytől, a vonattal érkezőknek pedig Esztergom Vasútállomástól tudunk a templomig transzportot biztosítani. A tömegközlekedést igénybe vevőktől kérjük, hogy legkésőbb csütörtök 16:00 óráig érkezzenek be Esztergomba, hogy a transzportot időben, kényelmesen lebonyolíthassuk. Kérjük továbbá, hogy Budapestről elindulva küldj egy értesítő SMS-t.
Az autóval érkezőket kérjük, úgy érkezzenek a helyszínre, hogy a pontosan 17 órakor kezdődő vacsorán már kényelmesen részt vehessenek.

A tábor ideje alatt napi három vegetáriánus (igény szerint vegán) étkezést biztosítunk.

Hoznivalók: a szokásos tisztasági felszerelésen és gyakorló ruhán kívül hálózsák, elemlámpa, papucs, valamint ébresztésre alkalmas eszköz. Ülőmatrac és párna rendelkezésre áll a helyszínen.

A dharma termi öltözék megválasztásakor kérünk, ne viselj 1) trikót, ujjatlan felsőt (topot), 2) mélyen kivágott felsőt, 3) rojtos, lebernyeges, lógó leples öltözéket, 4) térd fölé érő nadrágot, 5) szoknyát, 6) szorosan testhez simuló (sztreccs) ruhadarabokat, 7) feliratot, képet hordozó öltözéket, 8) rikító, élénk színű ruházatot.
Kérünk továbbá, hogy a Dharma Terembe csak zokniban lépj be.

Mivel szálláshelyeink száma korlátozott, kérünk, ha teheted, hozz sátrat.

Budapesti központunkban a gyakorlatok az esemény ideje alatt is zavartalanul folytatódnak.

Az esemény napirendje:

Copyright © 2018 Won Kwang Sa, Esztergom, Pf 138. H-2501.
Weblapkészítés Mobilra és Táblagépre